Eduardo Yanez 1960. szeptember 25-én Mexikóban született. Eduardonak nagyon szomorú gyermekkora volt, édesapjával soha nem találkozott. Gyerekkori álma az volt, hogy egy nap híres focista legyen. Erre meg is volt a lehetősége, de végül a színészet mellett kötelezte el magát. A Televisánál kezdte a színészi pályát. 1982-ben Quiéreme simpre cimü novellában játszott először. A szakma és a közönség is hamar felfigyelt Eduardo tehetségére és testi felépítésére. 1987-ben feleségül vette Norma Adriana Garciát akitől született egy fia Eduardo Jr. A házaság csak három évig tartott.
1990-ben Leticia Cardelonnal a Megveszem ezt a nőt című sorozatban játszott. Ez a novella nagyhatással volt a pályájára. 1991-ben Eduardo úgy gondolta szerencsét próbál Holiwoodban. Több Amerikai produkcióban szerepelt játszott a Maimi helyszinelőkben egy rész erejéig. Jaim Foxal a Held Up című mozi filmben, de fel tünt a Megtorlóban is. 1996-ban újból megnősült, de ez a házasság se tartott sokáig. 2003-om januárjában elvált. 2005-ben hosszú idő után viszatért szülő földjére és a Televisa exklúziv szerződést kinált neki. Ez azt jelenti ha nem is forgat akkor is fizetést és egyébb juttatásokat kap. Yanez elfogadta az ajánlatott aminek a közönség nagyon örült. 2007-ben Nicandro Diaz nagy sikerü novellájában a Destilando Amorban(szerelmre várva) Rodrigo Montalvoként hóditott. Ezért a szerepért megkapta a legjobb színésznek járó díjat. Nem csak a kritikusok hanem a közönség is imádja. Ez a novella nem csak Latin Amerikában ha nem Europa számos országában és az Egyesült Államokban is nagy népszerüségnek örvend. A sorozat még Ázsiában is hóditott, oly annyira, hogy a Kínaiak szeretnék feldolgozni. Már tárgyaltak is a Televisával ez ügyben.
Destilando amorban.
Szerepei:
Telenovella
- 1982 Quiéreme siempre - Carlos
- 1983 El maleficio - Diego
- 1984 Tú eres mi destino - Fabián
- 1984 El amor nunca muere - Alfonso
- 1984 La muerte cruzó el río Bravo - Fernando
- 1985 Cartas de amor
- 1987 Senda de Gloría - Manuel Fortuna
- 1989 Dulce desafío - Enrique Toledo
- 1990 Yo compro esa mujer - Aldama
- 1991 En carne propia - Leonardo Rivadeneyra
- 1994 Marielena - Luis Felipe Sandoval
- 1994 Guadalupe - Alfredo Robinson
- 2003 Te amaré en silencio - Camilo/El Lobo
- 2006 La Verdad Oculta - Juan José Victoria Ocampo
- 2007 Destilando Amor - Rodrigo Montalvo Santos
- 2008 Fuego en la Sangre - Juan Reyes
- 2009 Corazón salvaje - Juan del Diablo
- Film, sorozat
- 1985 Enemigos a muerte - Jorge "Triángulo de muerte"
- 1985 Narco terror
- 1985 Contrato con la muerta
- 1986 El maleficio 2 - Profesor Andrés
- 1986 Yako, cazador de maltidos - José Luis/Yako
- 1987 Dias de matanza
- 1987 Hombres de arena
- 1987 Asesinato en la Plaza Garibaldi
- 1988 Contrabando, amor y muerte
- 1988 Panico en la carretera
- 1988 Bancazo en los Mochis
- 1989 Operación asesinato
- 1990 Carrera contra la muerte - Fabian Albarran
- 1991 Polvo de muerte
- 1991 Golpe brutal
- 1991 Operativo de alto riesgo
- 1994 Gladiadores del infierno
- 1995 Ocho malditos
- 1996 Robin Goodfellow - Diego
- 1996 Savannah - Benny Serna
- 1996 Striptease - Chico
- 1996 Miami Hustle: Hello, She Lied - José
- 1997 Soldierof Fortune: Collateral Damage - Miguel Peralta
- 1998 Wild Things - Frankie Condo
- 1999 Dr. Quinn Medicine Woman: The Movie - Valdez
- 1999 Help up! - Rodrigo
- 2000 Knockout - Mario Rodriguez
- 2001 Megiddo: The Omega Code 2 - García
- 2002 CSI Miami: A Horrible Mind - Columbian Interrogator
- 2004 The Punisher - Mike Toro
- 2004 Man On Fire
- 2005 Sleeper Cell: Money - Felix Ortiz
- 2005 Cold Case: Frank's Best - Felic Darosa
- 2006 HotTamale - Sammy
- 2006 All you've Got - Javier Espinoza