1968. február 13-án Mexikóvárosban született Carlos Gabriel Porras Flores. Karrierjét 1998-ban a Tv Aztecánál kezdte a Tres Veces Sofía-ban, melynek főszerepét a mexikói díva Lucía Méndez játszotta. Ezt követte a 2000-ben elkészült El Tío Alberto. Színészi karierrje első főszerepét követve kezdett el erősödni, melyet a 2003-as El Alma Herida című sorozatban, Itati Cantoral mellett kapta meg. 2004-ben a Telemundo bedopta a mélyvízbe, mikor a Prisionera című telenovella főszereplője, Mauricio Islas helyét kellett átvennie, miután az botrányba keveredett kiskorú megrontásának vádjával. A sorozatban Gabriela Spanic párját alakította. Egy évvel később a Venevisión ajánlott neki főszerepet az Olvidarte Jamásban (nálunk Sosem feledlek címen vetítette a Zone romantica) Sonya Smith mellett. A két színész alakítása annyira jól sikerült, hogy az életben is egymásba szerettek, s ezt a szerelmet 2008. februárjában meg is pecsételték egy titkos esküvő keretein belül. Még mindig 2006-ban járunk, ekkor ugyanis visszatérve a Tv Aztecához egy boxedzőt alakított a Campeones de la Vida-ban. 2007-ben visszatért Miamiba, ahol egy újabb szerep várta a Madre Luna-ban Amparo Grisales partnereként. A Sin Senos No Hay Paraíso egyik drogkereskedőjének, Fernando Reynek szerepét is ráosztották 2008-ban, majd még mindig ebben az évben megkapta az El rostro de AnalíaRicky Montanájának karakerét, s ezzel egy felejhetetlen főgonoszt mutatott be a magyar tévé képernyőjén is. A szeretnivaló drogbáró után újra felesége mellett dolgozhatott a Telemundo 2010-es Dónde está Elisa? című telenovellájában, ahol az eltűnt lány édesapját alakította. A család élete sok titkot rejt és az újabb titkokkal egyre közelebb juthatunk Elisa eltűnésének hátteréhez. 2009. karácsonyán került bemutatásra egy amerikai akciófilm Hunted by Night címmel, melyben újból drogcsempészt alakíthatott. A film 2010. májusában indult meg hódító útján, ám a kereslet ellenére hozzánk sajnos nem ért el. A 2011-es év elején kezdődő La Reina del Sur által újra egy a drogkereskedelem körül forgó telenovellában mutatkozott. A telenovellában El Gato Fierrost alakítja. Még idén újból főszerepben domboríthat a La casa de al lado című novellában, ahol Catherine Siachoque párját alakítja majd. A történet másik központi házaspárja Maritza Rodríguez és Miguel Varoni lesz
Telenovella